Végösszeg:
Összesen termék van a kosárban
Tovább vásárolok Megrendelés

mellé ügyfeleink szintén megrendelték:

Szerrapeptáz enzim: nemcsak a selyemhernyó számára nélkülözhetetlen

Szerrapeptáz enzim: nemcsak a selyemhernyó számára nélkülözhetetlen

Bár a szerrapeptáz enzim eredeti funkciója, hogy segítsen megszabadítani a selyemhernyót a gubójától, ez a természetes fehérjebontó enzim sokkal többre képes ennél! Azzal, hogy feloldja az emberi testben található káros és felesleges fehérjéket, csökkenti a légutakban termelődő nyálka mennyiségét, lepucolja az erek faláról a plakkokat, megszünteti a cisztákat, emellett hatékony gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító, ráadásul a sebgyógyulást is támogatja, mivel meggátolja a kóros hegképződést.

Szerrapeptáz enzim a természet adta orvosság

Első hallásra talán csodaszernek tűnik, pedig a fehérjebontó szerrapeptáz enzimet - amit helytelenül selyemhernyó enzimként - emlegetnek nem laboratóriumi körülmények között állították elő hosszas kísérletezés után. Ezt ugyanis a selyemhernyónak köszönhetjük, illetve annak a Serratia E-15 elnevezésű mikroorganizmusnak, amely az állat testében él. Még véletlenül sem valami élősködőről van szó, mivel ennek az enterobaktériumnak komoly küldetése van a selyemhernyóra nézve: az a dolga, hogy feloldja azt a selyemgumót, amibe bebábozódott. A Serratia E-15 tulajdonképpen lebontja a gubót felépítő rendkívül ellenálló fehérjét, így segíti a selyemhernyót abban, hogy immár selyemlepkeként folytathassa tovább az életét. Sajnos a tenyésztett selyemhernyó számára nem adatik meg ez az állapot, mivel kimondottan azért a selyemszálért tartják, amiből a gubóját szövi. Mivel a selyemszálat akkor már nem lehet legombolyítani, amikor a selyemlepke átfúrta magát rajta, az állatot még bábállapotban elpusztítják. Fontos tudni, hogy a szerrapeptáz előállításához nem szükséges kioltani a selyemhernyók életét, nem a hernyók testéből vonják ki azt, hanem a Serratia E15 nevű baktérium segítségével állítják elő!

Gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító és sebgyógyító

A szerrapeptáz az emberi szervezetre is jótékonyan hat, oly módon csökkenti a gyulladásokat, hogy feloldja és elfolyósítja a gyulladt és elhalt szöveteket, mindezt káros mellékhatások nélkül. Természetes hurutoldóként képes arra, hogy hatékonyan mérsékelje a fokozott váladéktermelődéssel járó állapotokat, legyen szó megfázásról, influenzáról, arcüreg-, homloküreg-, orrmelléküreg gyulladásról, valamint különféle allergiákról és asztmáról. Gyulladáscsökkentő hatása különféle bélgyulladások esetén is érvényesül (például Crohn-betegség, fekélyes vastagbélgyulladás, irritábilis bél szindróma), de segít a nőgyógyászati-, fogászati-, illetve ízületi gyulladások leküzdésében. Ezen túlmenően a szerrapeptáz az érrendszerre nézve is pozitívan hat: támogatja és leoldja az erek faláról azokat a lerakódásokat, amelyek érszűkületet, sőt, akár végzetes szív- és keringési betegségeket okoznak. Ebből következik, hogy a szerrapeptáz enzim alkalmazásával csökkenthető az érelmeszesedés, a magas vérnyomás, a trombózis, a stroke és a szívinfarktus kockázata, sőt, gátolja azoknak az anyagoknak a felszabadulását, amelyek fájdalmat idéznek elő a gyulladásos szövetekben. Antibiotikus kezelés esetén a szerrapeptáz felgyorsítja a gyógyulási folyamatokat, de akkor is hatékony, ha a sebgyógyulásról van szó, mivel képes lebontani a túlzott hegszövetet. Nem mellesleg elősegíti a szervezet méregtelenítést, emésztési- és emésztőrendszeri zavarok fennállásakor pedig nélkülözhetetlen.

Mire érdemes odafigyelni?

Ugyan a szerrapeptáz használatának nincs ellenjavallata, a véralvadási zavaroktól szenvedők a szedése előtt feltétlenül konzultáljanak a kezelőorvosukkal, mivel vérhígító hatása van!

A szerrapeptáz széles körben alkalmazott gyógyszer Japánban és Európában, míg az Egyesült Államokban táplálékkiegészítőnek minősítették.

Forrás:
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/12911824
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/2688125
https://www.researchgate.net/publication/283248771_Antiinflammatory_activity_of_serrapeptase
https://www.researchgate.net/publication/16829099_A_multi-centre_doubleblind_study_of_serrapeptase_versus_placebo_in_post-antrotomy_buccal_swelling

16 900 Ft helyett most csak 15 900 Ft / db
Mennyiség: 90 db
24 órán belüli házhozszállítás
30 %s napra elegendő adag
3 %s összetevőt tartalmaz
60 napos pénzvisszafizetési garancia
16 900 Ft helyett most csak 15 900 Ft / db

Kosárba teszem

Böngésszen tovább a tanulmányokban: