Viszlát, visszér! Gyógyuljon a természet erejével

visszér ellen

Kínozza a visszér, ami nemcsak esztétikai probléma? A vénabillentyűk elégtelen záródásának következményei súlyosak is lehetnek, ne várja meg, míg nagyobb baj lesz, inkább tegyen ellene! Szavazzon a természetes megoldásokra, és nyerje vissza lábai egészségét.

Mit tehetünk a visszér ellen? Ha ez a kérdés önt is foglalkoztatja, jobb, ha tudja, hogy a vénákban pangó vér komoly szövődményeket okozhat, ezért fontos a vénatágulatok mielőbbi kezelése, és az állapotromlás elkerülése. Jobb, ha a visszér ellen már az enyhébb tünetek megjelenésekor teszünk, és nem csupán azért, mert a visszér fájdalom megkeserítheti a mindennapjainkat.

 

Visszér kialakulása

 

Mindenekelőtt tisztázzuk, a visszér nem betegség, hanem azoknak a vénáknak a neve, melyek az elhasznált vért visszaszállítják a szív irányába. A vénák betegségeit nevezzük visszerességnek, a köznyelvben tehát tévesen használják ezt a kifejezést.

Normál esetben a vénás vér a szív felé áramlik, a láb izmai pedig egyfajta pumpaként segítik ezt a folyamatot. Hogy az elhasznált, szén-dioxiddal dús vér ne áramoljon vissza, azért a vénabillentyűk felelősek, melyek olyanok, mint az apró kis kapuk. Amennyiben ezek a kapuk meggyengülnek, és nem zárnak eléggé, a vénákban lévő vér nem képes visszaáramolni a szív felé, faluk meggyengül, kanyargóssá válik, és pangani kezd bennük a vér.

Számos tényező közrejátszik ebben, és modern világunk sem kedvez az erek egészségek. Sok a túlsúlyos, dohányzó, mozgáshiánnyal küzdő ember, széles az ülőmunkát végzők tábora, és azoké is, akik emésztési problémáktól szenvedve, székrekedéssel küzdenek, és a székeléskor jelentkező, túlzott erőlködés következtében tesznek szert a visszerekre.

Persze, nem mindenki okolható a betegség megjelenéséért. A várandósság alatti hormonváltozás, hízás, a baba súlya miatt, a test alsó részében létrejövő fokozottabb nyomás következtében a vénák extra terhelésnek vannak kitéve.                               
A visszértágulat kialakulása lehet genetikai eredetű (veleszületett vénafal gyengeség), okozhatják egyes, véralvadási zavarokat okozó gyógyszerek, de a hormonális fogamzásgátlók ugyancsak előremozdíthatják a vénák betegségének létrejöttét.

Ha ön is azok közé tartozik, akik sokat kényszerülnek ülni, vagy nem végez rendszeresen testmozgást, lába hosszabb ideig történő mozdulatlansága miatt, nagy valószínűséggel, idővel szert tesz visszerekre. Ez nem csak ronda, de a kezeletlen vénatágulat trombózist okozhat. Ez az állapot végső esetben halálhoz vezethet, ezért kell nagyon komolyan venni. A trombusból leváló vérrögök, az érrendszeren keresztül először a szívbe, majd a tüdőbe jutnak, ha itt megakadnak, és beszűkítik, illetve elzárják az ereket, embólia alakul ki.

 

Visszér tünetei

 

Akár a ceruzavastagságot is elérheti egy-egy kitágult visszér mérete, ami kiemelkedik ki a bőr felszínéből. Ez hívjuk főtörzsi visszerességnek, és majdnem mindig panaszokkal jár.

Ezek a következők:

– boka és lábszárdagadás, ödémák,

– nehézláb érzés,

– égő, feszítő, viszkető érzés,

– a láb fáradékonysága,

– éjszakai izomgörcs,

-bőrelszíneződés,
– fekély (a vénás pangás miatt, a láb bőre oxigénhiánytól szenved).

 

A kisebb vénatágulatok (a lábon kialakuló seprűvénák, vagy az orron gyakori pókháló visszerek) ritkán okoznak panaszt, inkább esztétikai problémát jelentenek. A pár milliméter átmérőjű, sokszor a főtörzsi vénatágulatokhoz kapcsolódó retikuláris visszerek, melyek átsejlenek a bőrön, de nem dudorodnak ki, szintén csak ritkán járnak fájdalommal,

 

Visszér megelőzése és kezelése

 

Mint az összes betegségre, a visszérre is igaz, hogy könnyebb megelőzni, mint orvosolni. Ha elkerüljük a kiváltó okokat, vagy teszünk ellenük, biztosan megőrizhetjük lábaink egészségét.

Ne legyünk inaktívak, már egy kis mozgás is javítja a vérkeringést.  

Ha ülőmunkát végzünk, legalább óránként álljunk fel és mozgassuk át a végtagjainkat.
Ne álljunk sokáig egy helyben, ha valamilyen okból erre kényszerülünk, viseljünk rugalmas (kompressziós) zoknit vagy harisnyát.

Törekedjünk az ideális testsúly elérésére, táplálkozzunk rostdúsan, így megakadályozhatjuk az erőlködéssel járó, aranyerességet is okozó székrekedést.

A gyógyszertárban vény nélkül kaphatók a vénás keringést javító szerek, krémek, gélek, de ezektől ne várjunk csodát. Hűsítenek, mérséklik a fájdalmat, felületes visszér esetében valóban segíthetnek.

Problémás, nagyobb visszereknél az éren belüli, vagy az ér sebészeti kezelését javasolják. Előbbinél az éren belül dolgoznak, például lézerrel, vagy a visszérbe adott, az érfalak összetapadását okozó vegyi anyaggal. Ma már létezik „vénaragasztás” is, ilyenkor egy, a sebészetben alkalmazott szövetragasztót használnak, ami teljes egészében elzárja a kitágult eret. Sebészi úton, apró metszésekből, a vénát általában teljes hosszában eltávolítják.

 

Visszér ellen gyógynövények

 

A betegség kezelésére úgynevezett venoaktív gyógyszereket is alkalmaznak, mint a Venoflavin. Összetevői között olyan hatóanyagok szerepelnek, mint a citrusfélékből, vörös szőlő magjából és héjából, izsópból, valamint lóheréből kivont kivont rezveratrol, heszperidin és diozmin. A rezveratrol megakadályozza az érfalak kóros tágulását, heszperidin pedig serkenti a végtagok keringését. A diozmin a nehézláb-érzés, illetve a fekélyek ellen lép fel, de mindhárom antioxidáns hatású összetevő további egészségvédő hatásokat is magáénak tudhat.                           
Csökkenti a vénás pangást, erősíti az erek falát, és gyógyírt jelent a keringési panaszokra a vadgesztenye, a szúrós csodabogyó, a borsmenta, továbbá az ázsiai gázló. Ezeknek a gyógynövényeknek az együttese, segít az érgörcsök, a bőrviszketés kezelésében, mérsékli a gyulladást, támogatja az immunrendszert, gondoskodik a vérrögök fokozatos lebontásáról, jótékonyan hat a nyirokrendszerre, és csökkenti a végtagokban jelentkező ödémát.         
Egyes vitaminok szedése ugyancsak segíthet a visszérbetegség ellen. A C-vitamin erősíti a véredények falát, javítja a vérkeringést, míg az az E-vitamin a szív oxigénellátását támogatja.
Lehetőség szerint olyan készítményt válasszunk, ami a felsoroltakat mind tartalmazza.

 

Források:

www.sotepedia.hu/_media/etk/targyak/belgyogy/a_venas_rendszer_betegsegei.doc

https://www.informed.hu/betegsegek/heart/veins/?article_hid=24391

https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A9na#Vissz%C3%A9rt%C3%A1gulat

https://hu.wikipedia.org/wiki/Vadgesztenye

https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%BAr%C3%B3s_csodabogy%C3%B3

https://hu.wikipedia.org/wiki/Borsmenta

https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81zsiai_g%C3%A1zl%C3%B3