Sideritis: az ősi gyógymód, amit újra felfedeztek

sideritis

Figyelembe véve, hogy a Földközi-tenger vidékén és a Balkán-félszigeten mennyire elterjedt, szinte érthetetlen, hogy a sideritis miért csak most kezdi meg diadalmas hódító útját az orvoslásban. Az ősidőkben az emberek jól ismerték a görög verbena néven ismert ízletes teanövény egészségvédő hatásait, és ki is használták azokat. Különböző fajainak terápiás felhasználását Dioscorides említette először az 1. században írt „De Materia Medica” könyvében

A sideritis teát hagyományosan a lelki egyensúly megteremtésére, a szellemi erő fokozására, illetve az öregedéssel kapcsolatos egészségügyi problémák megelőzésére használták. A mediterrán térségben széles körben fogyasztják gyógyteaként ezt a valódi szuperélelmiszert, amelynek pozitív hatása Hippokratész figyelmét sem kerülte le.

Bővebben a sideritisről

Ez a gyógynövény több mint 150 különféle alfajjal rendelkezik. 1000 méterrel a tengerszint feletti nő, botanikai elnevezése a görög siderosból (vas) származik. Akkoriban úgy gondolták, hogy a gyógynövény alkalmas a vasfegyverek által okozott sebek gyógyítására, innen kapta a nevét, de az elnevezése az erejére is utal. Az árvacsalánfélék családjába tartozik, aranysárga virágokkal és a szürke, filcszerű levelekkel rendelkezik. Bolyhos lombozata védi az erős napsugárzástól és a magas hőmérséklettől a sziklás görög hegyekben. Pásztor tea néven is emlegetik, mert a görög pásztorok gyakran itták. Édes, virágos és földes ízű, felejthetetlen aromával. A többi közönséges teától eltérően nincs stimuláló hatása, így korlátlanul fogyasztható. Pásztortea, sármányvirág vagy vasfű, de görög hegyi tea néven is emlegetik, és értékes növényi vegyületek sokaságát tudhatja magáénak. Többek között illóolajokat, vitaminokat, antioxidáns flavonoidokat, feniletoanoidokat, továbbá antibakteriális és antikarcinogén fenolsavakat, béta-karotint, kumarinokat, lignánokat és szterineket tartalmaz. Mivel jóval a tengerszint felett nő, a tápanyagok és illóolajok nagyobb koncentrációban vannak jelen benne.

Speciális gyógyászati tulajdonságai

A Növényi Gyógyszerkészítmények Bizottsága (HMPC) rendkívül pozitívan nyilatkozott a görög hegyi tea kapcsán. Véleményük mérvadó, és az általuk rendelkezésre bocsájtott, a növény gyógyászati felhasználására vonatkozó tudományos következtetések összefoglalását az EU tagállamai figyelembe veszik, amikor értékelik a sideritist tartalmazó növényi gyógyszerek engedélyezési kérelmeit. A HMPC következtetései csak azokra a görög hegyi tea készítményekre vonatkoznak, amelyeket a növény részeinek szárítása és aprítása útján állítanak elő, és meg lehet inni gyógyteaként.
Számos kutatás biztosít tudományos alapot arra, hogy a görög hegyi tea felhasználható többféle civilizációs betegség kezelésére. Érdemes megemlíteni dr. Jens Pahnke professzor, Alzheimer-kutató ígéretes eredményeit, amelyeket az Alzheimer-kórtól szenvedő egerekkel végzett kísérleteivel ért el.

2010-ben egy németországi magánkutató intézet szabadalmaztatta a görög hegyi tea növényi kivonatait a szerotonin újrafelvétel szelektív inhibitoraként, amely használható depresszió, szorongásos rendellenességek, pánikrohamok, étkezési, figyelem- és hiperaktivitási rendellenességek kezelésére. A Journal of Physiology and Pharmacology 2012-es kiadása megállapította, hogy a sideritisből készült kivonatok, értágító hatásuknál fogva csökkentik a vérnyomást.

Sokrétű gyógynövény

Értékelésében a HMPC kitért arra, hogy a növény alkalmas a légúti fertőzések, illetve az emésztőrendszeri problémák kezelésére. Védi a gyomrot, enyhíti a görcsöket, gyulladásgátló és kórokozó-ellenes tulajdonságú. Elpusztítja a baktériumokat és vírusokat, vírusellenes hatását többek között a benne lévő terpéneknek köszönheti. Utóbbiak fájdalomcsillapító, szorongásoldó és gyulladásellenes hatással bírnak. A növény antimikrobiális tulajdonsága magas illóolaj-tartalmával magyarázható. Az oxidatív stressz részt vesz a neurodegeneratív betegségek és az öregedés kialakulásában. Természetes feszültségoldóként, a görög hegyi tea oldja a stresszt, megnyugtat, segíti az ellazulást és a relaxációt.

Kimutatták, hogy az sideritis-kivonat és a B-komplex-vitaminok közötti szinergia pozitív hatással van a krónikus stressz enyhítésére. A görög hegyi tea polifenolokat és flavonoidokat tartalmaz, ezek olyan természetes vegyületek, amelyek megakadályozzák a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását. Antioxidáns hatása megegyezik a zöld teával, azzal az előnnyel, hogy nem tartalmaz teint (koffeint). A benne lévő antioxidáns vegyületek közé tartoznak az aglikonok, a klorogénsav (rákmegelőző hatású), a verbaszkozid (gyulladásgátló és antimikrobiális) és még sok más.

A növényi fenolok antioxidáns hatását a koszorúér- betegségek és a rák, valamint az életkorral összefüggő degeneratív agyi rendellenességek megelőzésében is vizsgálták, és egyértelművé vált, hogy felveszik a harcot a betegségekkel, allergia ellenes, immunstimuláló, illetve ösztrogénszint-növelő tulajdonságokkal bírnak.

Alzheimer-és Parkinson-kór ellenes

Hippokratész is felismerte, hogy a görög hegyi tea kortyolgatása pozitív hatással van a szorongásra és a depresszióra, ami egy tudományos kutatás szerint is teljességgel igaz. A Molecules Journal 2015-ben megjelent cikkében arról írnak, hogy a növényben található négy flavonoid befolyásolja egy olyan vegyület gátlását az emberi agyban, amelynek magas szintje különböző nem kívánt állapotokhoz kapcsolódik, ilyen a szorongás, a depresszió, az Alzheimer- és Parkinson-kór.  Rendszeres fogyasztása hozzájárulhat az öregedéssel kapcsolatos mentális betegségek megelőzéséhez, ugyanakkor segíthet más, életkor-specifikus vagy hangulati zavarokkal nem rendelkező emberek számára is.

Jótékonyan hat a libidóra

A régebbi szakirodalomban vannak olyan utalások, amelyek szerint a sármányvirág rendszeres fogyasztása szintén hatással lehet a libidóra. Noha ezen a területen kevés tudományos kutatás történt lehetséges, hogy az anekdotikus bizonyítékok némelyike ​​helytálló. A növény magas kálium- és cinktartalommal rendelkezik, mindkettő szükséges a jó egészséghez, ideértve a szexuális egészséget is. Ezen kívül a szorongásgátló és antidepresszáns tulajdonságai miatt, rendszeres fogyasztása segíthet abban, hogy az aktus előtt „hangulatba kerüljünk”, ami még nehezebb, ha depressziósak vagyunk, és szorongunk.

Összegzés

A jelenlegi tudományos ismeretek szerint a sideritissel történő kezelés a következők esetén javasolt:

  • demencia,
  • Alzheimer- és Parkinson-kór,
  • depresszió,
  • alvászavarok,
  • szorongás,
  • figyelemhiányos hiperaktivitási-zavar (ADHD),
  • tartós stressz,
  • gyenge immunrendszer,
  • vírusos, bakteriális, gombás megbetegedések,
  • légúti fertőzések,
  • emésztőrendszeri betegségek,
  • gyomor- és bélfájdalom,
  • puffadás,
  • gyomorfekély,
  • fájdalom és gyulladás,
  • magas vérnyomás,
  • görcsök,
  • csökkent libidó,
  •  sebek és égések,
  • vérszegénység (kivételesen magas a sideritis vastartalma).

Új tanulmányok azt mutatják, hogy a növény segíthet az emlőrák megelőzésében.

Teakészítés kétféle módon

A görög hegyi teát a gyógynövény minden részének felhasználásával főzik (virágok, levelek és szár). A tea elkészítéséhez 1 liter vízhez tegyünk 5-10 gramm morzsolt gyógynövényt, vagy 6-8 darab 5 centis sideritis szárat, forraljuk fel, majd kis lángon főzzük 10–15 percig. Vegyük le az edényt a tűzről, hagyjuk állni további 5 percig, majd szűrjük le. Elkészítésének másik módja, ha 1 teáskanálnyi teafüvet leforrázunk 2,5 dl vízzel, pihentetjük 10 percig, majd leszűrve, ízesítés nélkül, vagy ízesítve fogyasztjuk. Ízlés szerint tehetünk bele citromot, mézet, babérlevelet, fahéjat, szárított gyümölcsöket. Bár a görögök elsősorban forró italként kortyolják a sideritist, a melegebb hónapokban kiváló jeges teát készíthetünk belőle. Miért innánk szintetikus vitaminokkal dúsított italokat, ha kéznél van egy természetes, antioxidánsokkal és fitotápanyagokkal teli gyógytea.

Vannak mellékhatásai a fogyasztásának?

Míg a zöld tea kölcsönhatásba léphet különböző gyógyszerekkel, és fogyasztása szédülést, emelkedett vérnyomást, szapora pulzust eredményez, addig a görög hegyi tea esetében semmi ilyesmi nem áll fenn, a HMPC értékelése sem számolt be mellékhatásokról. A gyógynövény felhasználása előtt konzultáljunk orvosunkkal, különösen akkor, ha valaki terhes vagy 6 évesnél fiatalabb gyermeknek szánja a teát. Ha a megfázás tünetei egy hétnél tovább tartanak, vagy a kezelés során súlyosbodnak, illetve a gyomor- és bélfájdalom tünetei két hét alatt sem múlnak el, esetleg állapotromlás következik be, orvoshoz kell fordulni.
Figyelem! A több mint 150 alfaj közül csak a Sideritis scardica fajt vizsgálták részletesen, és tárták fel pozitív hatásait. Sok tea esetében nem egyértelmű, hogy mely alfajt kínálják, de a helyes választás kulcsfontosságú a sikeres kezeléshez. A vadon gyűjtött sideritissel is érdemes csínján bánni, mivel a tisztasága nem garantált. A minőségi növény élénkzöld szárral és aranysárga virággal rendelkezik.

Források:

https://www.ema.europa.eu/en/medicines/herbal/sideritis-herba

https://en.sideritis.info/index.html

https://www.ema.europa.eu/en/documents/herbal-report/final-assessment-report-sideritis-scardica-griseb-sideritis-clandestina-bory-chaub-hayek-sideritis_en.pdf