Természetes sebgyógyító

  • EliXir Serrapeptase Ultra

    Bugris Zsuzsanna

    Egy nagy műtétre készültem. Az orvosok előre felkészítettek, hogy hosszú lesz a gyógyulási idő. Megkérdeztem, hogy mennyire komoly vágásokkal számolhatok, e téren sem bíztattak sok jóval. Nem szeretek sokáig tétlen lenni, ezért keresgélni kezdtem valami olyan természetes sebgyógyító után, ami meggyorsítja a hegesedést. A gyógyszertárba csupa olyan dolgot ajánlottak, amiről nem hittem el, hogy érdemes megvennem, de már nem sok idő volt keresgélni. A munkahelyemen beszéltem erről a lányoknak, a főnököm meghallotta, és azt mondta, vegyek szerrapeptázt. Nem tudtam, hogy mi az, a fiam nézett utána a neten, és biztatott, hogy jó lehet. Megrendeltem, és mutattam az orvosomnak, hogy miről is van szó. Azt mondta, hogy pár nappal a műtét után szedhetem, majd jelzi, hogy mikor. A szedése tényleg jól hatott, nem húzódott és váladékozott úgy a nagy vágás a hasamon. Nevettek is rajtam a szobatársaim, hogy én már szaladgálok. Otthon sem sokáig feküdtem, el kellett látnom a háztartást, meg már mentem volna vissza dolgozni. Egyszóval az Elixir Serrapeptase nekem hatott, és a visszérgyulladásomra is jó volt. Veszek a nagybátyámnak is, hamarosan műteni fogják.

    Olvassa el Bugris Zsuzsanna történetét arról, hogyan segített neki a természetes sebgyógyító!

    Bugris Zsuzsanna,
    2018-03-21
Szuperélelmiszerek blog:

Csipkebogyó

A csipkebogyó latin nevét (Rosa canina, azaz kutyarózsa) azért kapta, mert a rómaiak úgy gondolták, hogy a gyökeréből készített tea

Bővebben »