“Ludwig két nap alatt jobban lett tőle, elmúlt a fulladás, csökkent a gyulladás…”

  • EliXir Szerrapeptáz

    Halász Kata

    Hatéves múlt a kisfiam, persze, hogy rettenetesen féltem. Hiába próbálom anyaként mindentől megóvni, a betegség ellen nem mindig tudom. Ludwignak begyulladt a torokmandulája, aztán az orrmandulája, és nem segítettek rajta a gyógyszerek. Teljesen pánikba estem, a gyerek már horkolt és fulladt is éjszaka, egyfolytában őrködtem az ágya mellett. A fül-orr-gégész azt mondta, hogy valószínűleg műteni kell, készüljünk fel erre. Addig is kapott gyulladáscsökkentőket, hátha azoktól jobban lesz, de antibiotikumot már akart felírni neki az orvos, mivel túl kicsi a sok erős gyógyszerhez. A gyerek szenvedett, rosszkedvű lett, nehezen vette levegőt, én meg nem tudtam, hogy hova fordulhatnék még segítségért. Van egy nagyon régi barátom, ő mindig panaszkodott nekem, hogy mennyire nehéz a szénanáthát elviselnie, de egyszer összefutottam vele, és akkor elmesélte, hogy valami olyasmit szed, ami segített neki ebben. A lényeg, hogy nem dugul be folyton az orra, és nem köhög. Felhívtam őt, és megkérdeztem mit szed, ő pedig röviddel azok után, hogy letettük a telefont, becsöngetett hozzánk egy doboz Serrapeptase Elixirrel a kezében. Ludwig két nap alatt jobban lett tőle, elmúlt a fulladás, csökkent a gyulladás, az orvos csodálkozott, hogy mi történt. Megünnepeltük Ludwig gyógyulását, pontosabban az orvos tanácsára a jó levegő miatt elutazunk a tengerhez, de ebből végül egy felhőtlen nyaralás lett. Műtétre szerencsére nem volt szükség.

    Halász Kata,
    2017-09-04
Szuperélelmiszerek blog:
C-vitamin adagolás

C-vitamin adagolás

Az aszkorbinsav egy antioxidáns tulajdonságú szerves sav. Fehér, vagy világossárga kristályok formájában jelenik meg. Az aszkorbinsav L-enantiomere, más néven C-vitamin.

Bővebben »